|
URBANIZE YOURSELF - SZABÓ-LENCZ
PÉTER KÉPZŐMŰVÉSZ KIÁLLÍTÁSA A VÖRÖSMARTY MOZI GALÉRIÁBAN Szabó-Lencz Péter egyéni kiállítása a Vörösmarty Mozi Galériában (1085 Budapest, Üllői út 4.) egy igazi fúziós esemény, ha számba vesszük, a közreműködő intézmények és szervezetek számát és törekvéseit. Egy festőre mindjárt négy is jut: a Supranatura Művészeti Alapítvány, a Vörösmarty Mozi, melyek évek óta töretlen együttműködést folytatnak, a Rebellionisták független művészeti csoport, melynek Szabó-Lencz Péter oszlopos alapító tagja, valamint a Peter Wilhelm Art Center. Esetében egy olyan – saját bevallása szerint napszemüvegfejű - festő karaktere elevenedik meg, aki sutba vágja a fősodorba sorolható művészeti ismérveket, és a saját rögös útját járja – mégha a Képzőt megjártak számára ez lekicsinylő jelzőket fogalmaz is meg - nem kíván beállni a sorba.
„Azt hiszem mindig is ott bujkált bennem egy olyan alkotói kifejezés, ami teljesen független, nem határolható keretek közé és nincsenek szabályai. Az elképzelés már évekkel ezelőtt megszületett, de a kérdés az volt, hogy mindez mikorra érik meg bennem. Valóban felfedezhető a korábbi munkáim között egy-egy erre utaló jel, de úgy érzem, igazából most jött el a megfelelő pillanat. Nem állok meg az egyszerű naturalizmusnál - azon túl, hogy a választott témát szürreális környezetbe helyezem át, beleépítem még a XX. századnak azon szubkulturális attribútumait is, mint a graffiti, a tag, a matricázás vagy a sablon motívumok. Szeretem felhasználni a papírt is.”
A július 3-ától kiállított képei az urbánus környezet hanyatlását és újra birtokba vételét fogalmazzák meg.
„Felfedeztem az elmúlt 50-60 év elfeledett, elbontásra váró vagy már bontás alatt lévő épületeit és ipar negyedeit. Annak ellenére, hogy mára már szinte mindegyik lepusztult állapotában van, rejtőzik bennük valami megfoghatatlan erő. Egyelőre kimeríthetetlen lehetőséget látok a témában. Kicsit olyan ez, mintha az alkotói énem ragyogó szemekkel kisgyerekként állna egy hatalmas játékboltban, ahol mindig végkiárusítás van.”
C ím: 1085 Budapest, Üllői út 4.Megnyitó: 2009. július 3. 19 óra Megtekinthető: 2009. július 3. - július 27., H-P:17-22h, SZ-V: 16-21h
Link: Szabó-Lencz Péter
|
Szabó-Lencz Péter: Átjáró